Vámpírként

...sötétség borította a sikátort, a tetőről vártuk a megfelelő áldozatot. Sebastian meg akar tanítani a hatékony, csendes vadászatra. Már nem ágálok a vérivás ellen, inkább támogatom. Mennyei ital, egy korty után is érzem a hatását. Minden egyes porcikám energiával töltődik fel, megállíthatatlan leszek. Nem bírom abbahagyni, túlságosan mohó vagyok, bár hiába innék keveset az áldozat mindenképpen meghalna. Inkább kihasználom és kevesebb embert fogok ölni. Nem tartozom azon vámpírok közé akik kedvtelésből ölnek. Seb oldalba bökött, ezzel kizökkentett az elmélkedésemből. Megláttam a kiszemelt áldozatát, egy nagydarab részeg férfit. Lassan felálltam a tetőn és leugrottam, hangtalanul megérkeztem mögötte gugolásban. Megérezhetett valamit, mert hátranézett. Gyorsan kellett cselekednem, megfogtam a torkánál, s a falhoz nyomtam. Nem értette mi történik, de azért próbált kiszabadulni. Letéptem a nyakáról a sálat, bájosan rámosolyogtam és bele mélyesztettem a fogaimat. Teljesen ledöbbent, szólni se bírt, még a kapálózást is abbahagyta egy pillanatra. Én nem álltam le, csak szívtam amíg jött belőle vér. Amikor teljesen kiszáradt leengedtem a földre, mámorosan körbepillantottam, s megláttam Sebastiant. Másik oldalon állt a falnak támaszkodva, lassan ellökte magát és odajött hozzám. Kicsit bántam, hogy nem hagytam neki, bár azt mondta tegnap falatozott, szóval egy ideig nincsen szüksége rá. Utoljára megnéztem az áldozatom arcát, elindultunk a sötét sikátoron keresztül hazafelé. Körülbelül fél óra idáig az út, szóval még sok időnk van pirkadatig. Kiértünk egy széles utcára, kihaltnak tűnt akár a többi. Éreztem valamit, valami nem stimmelt. Éppen szólni akartam Seb-nek, amikor egy tőr repült felé. Félrelöktem, így belefúródott a jobb vállamba. Pokolian fájt, ezüstből készült. Sok tévhittel ellentétben az ezüst nem öl meg minket rögtön, bár eléggé mérgező. Könnyen legyengülünk tőle, de túl lehet élni. A foghagyma, keresztek és a szenteltvíz is hatástalan. Persze, nem vagyunk halhatatlanok, ha a szívünkbe döfnek valamit akkor nem éljük túl. Az emberek minden hülyeséget összehordanak, viszont a vállam pokolian fájt. Kihúztam belőle a tőrt, gyorsan körülnéztem, s Sebastiant kerestem. Észrevettem a tetőn viaskodni egy férfivel, mögötte settenkedett egy másik, hogy hátba támadja. Nem engedhettem, minden erőmet beleadva felugrottam a tetőre a férfi elé. Mosoly terült el az arcán, a sebem láttán. Viszonozva a kedvességét felé dobtam a kezemben maradt tőrt. Sikerült kivédenie a dobást, de akkor már támadásba lendültem. Kivertem a kezéből a kardot, ami leesett a földre. Megpróbált egy jobbos ütést bevinni, teljesen elvétette, hiszen átugrottam mögé. Közben rápillantottam  Sebastianra, aki éppen kegyetlenül püfölte az ellenfelét, már védekezni is alig tudott a férfi. Az ellenfelem közben megfordult, s egy súlyos ütést mért a mellkasomra. Hátratántorodtam és a szomszédház másodemeleti falának csapódtam. Próbált bevinni még egy ütést, de lehajoltam és átbukfenceztem mögé a kardot megragadva. Ő ügyesen beleütött a falba, a keze is eltörhetett. Gyorsan hátrafordult, meglendítettem a kardot és beledöftem a szívébe. Holtan rogyott össze előttem. Megkerestem a tekintetemmel Seb-et, aki éppen lakmározott ellenfeléből. Miután észrevett felállt, s felém fordult, homályosan láttam az aggodalmat az arcán. Nem értettem mi a baja, csak éreztem, elhagy az erőm. Ájultan estem össze Sebastian karjaiba...

...besötétített szobában ébredtem egy rozoga ágyban. Minden végtagom lüktetett a fájdalomtól, mozdulni is alig bírtam. Nagy nehezen feltornáztam magam ülőhelyzetbe, aztán megláttam Őt. Egy fotelből figyelt engem, s a sötét barna szemei most is elkápráztattak. Tökéletesen illettek a barna hajához, komor tekintetéhez. Lassan felemelkedett a helyéről és hangtalan, könnyed léptekkel odasétált az ágyam széléhez. Nem szólt egy szót sem, csak engem figyelt. Nagy erőfeszítések árán felálltam az ágyból, de rögtön megszédültem. Ott termett mellettem és elkapott, mikor erőre nyertem rögtön kirángattam magam a karjai közül. Kérdőre vontam, mért hozott el ide. Ő halálos nyugalommal elkezdett mesélni magáról. Minden badarságnak tűnt, amit mondott. Sebastiannak hívják, vámpírnak hiszi magát és legalább 900 éves. Állítólag engem is átváltoztatott, s most én is vámpírként tengethetem a napjaimat. Ekkor betelt a pohár, elkezdtem ordítozni vele. Rögtön a fejéhez vágtam, hogy nem teljesen komplett. Meg is kérdeztem, melyik diliházból szökött meg. Erre elkezdett hangosan nevetni, mint aki évek óta nem hallott volna ilyen jó viccet. Elegem lett belőle, az ajtó felé indultam, de megállított. Olyan erősen és gyorsan nyomott a falhoz, hogy megint szédülni kezdtem. Végül is elengedett, s leült a fotelba. - Nem mehetsz el, egyszer már megöltelek és új életet adtam neked, mostantól a mestered vagyok. - Tudtam, nem szökhetek el úgy, hogy ő ébren van és folyton engem figyel. Mint akkor este kiderült felesleges lenne szökésen gondolkodnom, mert tényleg az akinek mondja magát. Miután besötétedett kivitt engem a szabadba, s bebizonyította az igazát. Teljesen ledöbbentem, napokig össze voltam zavarodva és bezárkóztam abba a szobába, ahol először felébredtem. A helységhez tartozott egy kis fürdőszoba is, amit rögtön nem is vettem észre. Mikor belepillantottam az ott lévő tükörbe, kicsit megijedtem magamtól. A hosszú sötétbarna hajam, kissé kerek arcom az nem változott, de a barna szemeim hidegen és sötéten csillogtak. Az eddig kreolos bőröm, most világosabbnak tűnt a megszokottnál, a nyakamon két kis fognyom díszelgett. A barátaim így meg sem ismernének. Borzalmasan néztem ki. A helyzetem nem tűnt valami rózsásnak, de az legalább megnyugtatott, hogy Sebastian külön szobában alszik. A ház ahol megszálltunk eléggé tágasnak tűnt, viszont a semmi közepén állt. Seb megnyugtatott, hogy nem leszünk mindig egyedül. Szerinte a tanuláshoz most nyugalom kell nekem, bár én ebben kételkedem, mint sok más dologban...

Johannának hívnak és egy 17 éves vámpír lány vagyok. Már 5 éve élvezem a halhatatlanság örömeit. Mára 22 éves lennék, ha nem találkozom Sebastiannal. Az egyik részem örül az ismeretségnek, a másik átkozza. Néha tanakodom rajta, hogy jó ötlet volt-e buli után egyedül hazamenni. Talán még ma is élnék vagy a kísérőmet is megölte volna? Nem tudom mi Sebastian igazi célja. Mért tett pont engem vámpírrá? Az emlék még most is bennem él. Szokásos sötét kis utcán mentem keresztül, amikor lépteket hallottam a hátam mögül. Reflexszerűen felgyorsítottam a lépteimet. Hátranéztem, de nem láttam senkit, aztán hirtelen előttem termett Sebastian. A szemei csillogtak az éjszakában és sejtelmesen tekintett rám. Teljesen megrémültem, erre megérintette az arcomat. A hűvös kezétől végigfutott rajtam a hideg. Seb rám mosolygott és csak ennyit mondott: - Minden rendben lesz. - Éreztem, miként harap bele hegyes fogaival a nyakamba és gyengültem minden csepp elveszített véremmel...