Vámpírként

...besötétített szobában ébredtem egy rozoga ágyban. Minden végtagom lüktetett a fájdalomtól, mozdulni is alig bírtam. Nagy nehezen feltornáztam magam ülőhelyzetbe, aztán megláttam Őt. Egy fotelből figyelt engem, s a sötét barna szemei most is elkápráztattak. Tökéletesen illettek a barna hajához, komor tekintetéhez. Lassan felemelkedett a helyéről és hangtalan, könnyed léptekkel odasétált az ágyam széléhez. Nem szólt egy szót sem, csak engem figyelt. Nagy erőfeszítések árán felálltam az ágyból, de rögtön megszédültem. Ott termett mellettem és elkapott, mikor erőre nyertem rögtön kirángattam magam a karjai közül. Kérdőre vontam, mért hozott el ide. Ő halálos nyugalommal elkezdett mesélni magáról. Minden badarságnak tűnt, amit mondott. Sebastiannak hívják, vámpírnak hiszi magát és legalább 900 éves. Állítólag engem is átváltoztatott, s most én is vámpírként tengethetem a napjaimat. Ekkor betelt a pohár, elkezdtem ordítozni vele. Rögtön a fejéhez vágtam, hogy nem teljesen komplett. Meg is kérdeztem, melyik diliházból szökött meg. Erre elkezdett hangosan nevetni, mint aki évek óta nem hallott volna ilyen jó viccet. Elegem lett belőle, az ajtó felé indultam, de megállított. Olyan erősen és gyorsan nyomott a falhoz, hogy megint szédülni kezdtem. Végül is elengedett, s leült a fotelba. - Nem mehetsz el, egyszer már megöltelek és új életet adtam neked, mostantól a mestered vagyok. - Tudtam, nem szökhetek el úgy, hogy ő ébren van és folyton engem figyel. Mint akkor este kiderült felesleges lenne szökésen gondolkodnom, mert tényleg az akinek mondja magát. Miután besötétedett kivitt engem a szabadba, s bebizonyította az igazát. Teljesen ledöbbentem, napokig össze voltam zavarodva és bezárkóztam abba a szobába, ahol először felébredtem. A helységhez tartozott egy kis fürdőszoba is, amit rögtön nem is vettem észre. Mikor belepillantottam az ott lévő tükörbe, kicsit megijedtem magamtól. A hosszú sötétbarna hajam, kissé kerek arcom az nem változott, de a barna szemeim hidegen és sötéten csillogtak. Az eddig kreolos bőröm, most világosabbnak tűnt a megszokottnál, a nyakamon két kis fognyom díszelgett. A barátaim így meg sem ismernének. Borzalmasan néztem ki. A helyzetem nem tűnt valami rózsásnak, de az legalább megnyugtatott, hogy Sebastian külön szobában alszik. A ház ahol megszálltunk eléggé tágasnak tűnt, viszont a semmi közepén állt. Seb megnyugtatott, hogy nem leszünk mindig egyedül. Szerinte a tanuláshoz most nyugalom kell nekem, bár én ebben kételkedem, mint sok más dologban...