Johannának hívnak és egy 17 éves vámpír lány vagyok. Már 5 éve élvezem a halhatatlanság örömeit. Mára 22 éves lennék, ha nem találkozom Sebastiannal. Az egyik részem örül az ismeretségnek, a másik átkozza. Néha tanakodom rajta, hogy jó ötlet volt-e buli után egyedül hazamenni. Talán még ma is élnék vagy a kísérőmet is megölte volna? Nem tudom mi Sebastian igazi célja. Mért tett pont engem vámpírrá? Az emlék még most is bennem él. Szokásos sötét kis utcán mentem keresztül, amikor lépteket hallottam a hátam mögül. Reflexszerűen felgyorsítottam a lépteimet. Hátranéztem, de nem láttam senkit, aztán hirtelen előttem termett Sebastian. A szemei csillogtak az éjszakában és sejtelmesen tekintett rám. Teljesen megrémültem, erre megérintette az arcomat. A hűvös kezétől végigfutott rajtam a hideg. Seb rám mosolygott és csak ennyit mondott: - Minden rendben lesz. - Éreztem, miként harap bele hegyes fogaival a nyakamba és gyengültem minden csepp elveszített véremmel...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.