2008.03.14. 19:40 Nofete
...minden elmosódott, eleinte nevető arcok, majd váratlan robbanás. Az ajtó kirepült a helyéről, küzdenünk kell az életünkért. Körbevettek engem, Seb próbál segíteni. Sok vadászt megöltünk, de ők többen vannak nálunk. Sebastian felkiált és összeesik. Dühömben erősebben küzdök, minden támadót megölök. Kedvesemhez rohanok, folyik a szájából a vér, halálos sebet kapott. Utoljára rám mosolyog, s végképp elhagyja az élet... hirtelen felriadtam álmomból. Fojt rólam a víz és dideregtem. Kezdek félni az álmoktól, szerencsére Seb ebből semmit se vett észre. Úgy alszik mindíg akár egy medve, óvatosan kikászálódtam az ágyból és felöltöztem. Elmentem a régi szobámba, s lefeküdtem az ágyra. Már több mint 2 éve, hogy itt ébredtem fel először. Gyorsan telik az idő, szinte el sem hiszem, hogy már ennyi ideje együtt vagyunk Sebastiannal. Imádok vele lenni, de ezek az álmok egyre nyugtalanítóbbak. Neki nem mondtam el, bár észrevette a furcsa viselkedésemet. Nyúzottabbnak látszom, hiszen alig alszom mostanában. Nem tudom, mért látom folyton a halálát. Talán félek az elvesztésétől vagy szimplán megérzem a rosszat. Remélem sosem teljesül be az álmom. Egyre jobban aggódom, mert a kép minden éjszaka tisztább lesz, de nem hagyom az álmot beteljesülni. A városban most nincsenek vadászok akik árthatnának, bár idő kérdése mikor jelennek meg újra. Addig is éjszaka mi uraljuk a várost Sebastiannal és ideje táplálék után néznünk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.